A német központú METRO csoport egy vezető nemzetközi nagykereskedelmi vállalat, mely célzottan a szállodák, éttermek és vendéglátóegységek (HoReCa), valamint az önálló kereskedők igényeinek kiszolgálására specializálódott. A Társaság 23 országban működik, világszerte több mint 90 ezer főt foglalkoztat.
A METRO 1993-ban elsőként lépett be a nemzetközi kereskedelmi vállalatok közül a magyar piacra. Üzleti koncepciónk, hogy maximálisan támogassuk a professzionális vevőinket abban, hogy vállalkozásukat sikerre vigyék, célunk az, hogy az első számú partnerükké váljunk.
Jelenleg 13 áruházzal állunk nagykereskedőként profi vevőink szolgálatára az ország számos pontján, teljes körű megoldásokat kínálva a kereskedelmi és gasztronómiai tevékenységeikhez.
A METRO több mint 1600 főt foglalkoztat Magyarországon.
Csapatunkba keressük elhivatott új kollégánkat
pozícióban
Milyen feladatok várnak Rád?
Branding
- Részvétel a marketingstratégia és az éves marketingtervek kialakításában, a kapcsolódó aktivitások tervezésében és megvalósításában.
- A METRO márka pozicionálásának és kommunikációjának alakítása, a márka következetes megjelenésének biztosítása.
- Integrált marketingkampányok és kommunikációs aktivitások tervezése és teljes körű lebonyolítása a koncepciótól a megvalósításig.
- A médiatervezés és médiamegjelenések koordinálása, a kampányeredmények nyomon követése.
- A reklám- és médiaügynökségek briefelése, munkájuk koordinálása és az ügynökségi kapcsolatok menedzselése.
- Együttműködés a marketing többi szakterületével és az üzleti területekkel a marketingaktivitások összehangolásában.
- Influencer-együttműködések és egyéb márka- és kommunikációs projektek koordinálása.
- PR, employer branding és belső kommunikáció
- A PR, employer branding és belső kommunikáció stratégia kialakítása, fő szakmai irányainak és prioritásainak meghatározása, a területek szakmai felügyelete.
- Az operatív megvalósításért felelős kolléga szakmai támogatása.
- A kiemelt vállalati, vezetői, munkáltatói és belső kommunikációs témák szakmai felügyelete.
- Együttműködés a HR-rel az employer branding és a munkáltatói kommunikáció fő irányainak kialakításában.
- Csapat-, partner- és költségvetés-menedzsment
- A 2 fős szakmai csapat vezetése, fejlesztése és a prioritások meghatározása.
- Külső ügynökségek és kommunikációs partnerek munkájának irányítása és koordinálása.
- A terület költségvetésének tervezése, kezelése és nyomon követése.
- A marketing- és kommunikációs aktivitások eredményességének folyamatos értékelése.
- Te vagy az ideális jelölt, ha…
- Legalább 5–7 év releváns marketing- és kommunikációs tapasztalattal rendelkezel.
- Magabiztosan mozogsz a marketing, branding és marketingkommunikáció területén.
- Van tapasztalatod integrált marketingkampányok tervezésében és megvalósításában.
- Dolgoztál már reklám- és médiaügynökségekkel, és rutinos vagy briefelésben és partnerkezelésben.
- Van vezetői tapasztalatod, és szeretsz csapatot irányítani és fejleszteni.
- Képes vagy egyszerre stratégiai és gyakorlati szemlélettel dolgozni.
- Üzleti szemlélet, kreativitás és eredményorientáltság jellemez.
- Magabiztosan kommunikálsz magyarul és angolul.
- Jól fogod magad érezni nálunk, mert…
- Mi hosszú távon tervezünk Veled!
- A pozícióhoz gépjárművet biztosítunk;
- Készpénzben kivehető Cafetériát biztosítunk;
- Dolgozói vásárlási kedvezményt adunk a munkatársainknak;
- Többet olcsóbban termékeinknek köszönhetően nagyker áron vásárolhatnak kollégáink;
- A munka utáni bevásárlás nem gond, csak ugorj be az áruházba és élvezd a dolgozói kezdemények nyújtotta lehetőségeket!
- Vállalati baleset- és életbiztosítás;
- Partner kedvezmények pl. egyes bankoknál;
- A munkavégzéshez minden eszközt biztosítunk (laptop, valamint telefon)
- Szakmai tudásod és tapasztalatod multinacionális munkakörnyezetben fejlesztheted!
- Kereskedelmi specifikus képzési lehetőségeket biztosítunk számodra, melyekkel egy belső karrier utat építhetsz ki magadnak;
- Dinamikus, teljesítményorientált és összetartó csapat tagja lehetsz!
- Munkavégzés helye: Budaörs
Job description provided by METRO/MAKRO.
View the original posting